Wednesday, 22 May 2013
Pécs
(Comments)
A hétvégen Pécsett jártunk. Javában zajlott a Zsolnay Fesztivál, így talán az átlagosnál több ember hemzsegett az utcákon, de nem volt nyomasztó tömeg így sem. A következő helyeket érintettük:
Szombat:
Dómmúzeum (kőtár): itt amúgy majdnem belesétáltunk egy pánsípos koncertbe, de aztán csak nem akarta elkezdeni az ürge, úgyhogy továbbálltunk
Vasárnap:
Zsolnay család- és gyártörténeti kiállítás: itt rengeteg időt töltöttünk azzal, hogy megpróbáljuk a családfát rekonstruálni, a sok ismétlődő Zsolnay <keresztév> miatt, persze nem tudtuk, hogy a legutolsó teremben lesz egy kiosk ahol végig lehet követni interaktívan mindazt amit magunk próbáltunk összerakni ;-) (TL;DR: a család nagyrésze külföldön él, aki itt, az is inkább Budapesten — a gyárhoz pedig végképp nincs sok közük, mivel még '89 előtt gyakorlatilag mindegyiküket kirakta állambácsi a saját gyárukból)
Trio Á fellépés: szegények kellemes háttérzenét játszottak a tűző napon, a közönség a közelben lévő árnyékot adó fák alatt helyezkedett el, és kellemesen diskurált, mivel ugye annyira nem volt izgalmas, hogy csak a zenére figyeljenek :-)
Széllel szembe - poénok és poémák - Jordán Tamás stand up estje: talán ez volt a legtartalmasabb programpont; ezt persze biztos itthon is meghallgathattuk volna, de itt "ingyen" volt, és kifejezetten tetszett
Hétfő:
Szállásunk a Corso Hotel volt, akik egyből adtak egy Irány Pécs! kártyát, valamint náluk vettük meg a fenti fesztiválra is a napi belépőt, ezek után már a legtöbb helyre ingyenesen bejuthattunk.
Képek erre.
Monday, 22 April 2013
Az elveszett boldogság nyomában
(Comments)
Egyik ismerősünk említette ezt a könyvet, a következő idézetet ragadva ki belőle:
Az egyik ilyen meglátás az volt, hogy a jekána indiánok szókincsében nem létezik kifejezés a „munká"-ra. Egyedül a tarabaho kifejezést használják a nem indiánokkal való ügyletek megnevezésére, akiket - rajtunk kívül - gyakorlatilag csak hallomásból ismertek. Ez a spanyol trabajo szó pontatlan kiejtése volt, de elég pontosan arra utalt, amit a konkvisztádorok és utódaik értettek rajta. Érdekes módon ez volt az egyetlen spanyol eredetű szó, amit tanultam tőlük. A jekánáknak nem volt a mienkhez hasonló munka-fogalmuk. Voltak szavaik minden olyan tevékenységre, amely beletartozhat a munka fogalmába, de nem volt rá egy általános összefoglaló kifejezésük.
Később derült ki, hogy amúgy Jean Liedloff 1975-ös könyve gyereknevelésről szól, és megvannak a maga ellentmondásai: érdekes dolog például szidni az olyan embereket akik „könyvből tanulják" a gyereknevelést mikor a könyv maga is e témában íródott, de ettől függetlenül nem bántam meg, hogy elolvastam.
(bookline)
Saturday, 13 April 2013
Fehérvasárnap
(Comments)
Múlt vasárnap (fehérvasárnap) bringázni voltunk a Pilisben. Nem mondom, hogy a végére nem fáradtam el, ez volt idén az első alkalom, hogy 100km feletti túrára mentem — de már bőven ideje volt.
A GPS track mutatja, hogy mi Budapestről mentünk, a társaság másik fele pedig Szentendréig HÉV-vel, és ott csatlakoztak hozzánk. Onnantól pedig a Dömör-kapu, Pilismarót, Két-bükkfa-nyereg, Dobogókő útvonalat követtük.
A kmóra a következőket mérte:
nettó idő 6h38m32s
táv 125.91km
max 51.6km/h
A túrán használtam először hosszútávon a nyári (nem havas, stb) időkre szánt Schwalbe Silento külsőket, egyelőre meg vagyok velük elégedve.
Saturday, 16 March 2013
Jahorina
(Comments)
Az elmúlt hat napban a Bosznia-Hercegovinában található Jahorinán voltunk síelni. Mivel aránylag kevés információt találtam a neten, igyekszem összefoglalni tapasztalatainkat.
Az utazást a szigoru.hu baráti társaság szervezte (itt nem utazási irodára kell gondolni, tényleg csak a buszt, szállást, síbérletet intézték — kb. a Ryanair sielős megfelelői lehetnének… :-P), Facebookos továbbküldős üzenetből értesültünk a lehetőségről. A magyar határtól kb. 500 km-re lévő síterepre busszal utaztunk az SCH elől. Hivatalosan 7:00-kor volt gyülekező, és 7:15-kor indulás, már itt csúszott a program. Az odautazás amúgy eseménytelenül telt, nem számolva a szokásosan 10 percesnek kikiáltott 3-4 óránkénti megállásokat, amik rendszerint 2 óránként és jó fél órasak voltak, elsősorban a cigizők igényeit kiszolgálva.
Ennek eredményeképpen 17:30 helyett inkább 20:30 körül érkeztünk meg a szállásunkra (Pahuljica panzió), amiben viszont sok kivetnivalót nem találtunk: az igényelt kétágyas szobában történetesen egy franciaágy, egy sima ágy és egy kihúzható heverő is volt, saját fürdőszoba, általunk megszokott (és nem a bosnyák közvécék kategóriájába eső) mellékhelység. Wifi csak a földszinten, de ott ingyen.
Az árak első hallásra valóban a hazainak feleltethetők meg, kettőnknek egy vacsora (főétel, köret, ital) 15 euróból kijött (a helyi konvertibilis márkát a legtöbb helyen 1:2 arányban simán váltják, mi nem is vettünk otthon külön márkát).
Este még gyorsan körbejártuk a környéket: a panziótól pár perc sétára közért is található, mely persze vacsora után már zárva volt.
Reggel 9-kor megkaptunk mindenféle mizéria nélkül a heti síbérletet (vö. Franciaország, ahol a fényképes bérletekkel állandó gond van csoportok esetén: fényképet kell vinni, majd a helyi serpák ragasztgatják be a bérletre a fényképeket, így tipikusan órák mennek el a drága síidőből az első nap), és miután szert tettünk egy ingyenes sítérképre, nekikezdtünk a pályák felderítésének.
Sajnos még délután is erős köd volt, így egész nap nem járt több felvonó. A síterep keleti oldalán található szállásunkról először egy tányéros (ez u.úgy nagyot ránt mint a szlovák társai, némi nosztalgikus érzést kiváltva azokból akik már nem először találkoznak a jelenséggel) és egy 6 fős üllős liftet próbáltunk ki. A helyi nevezéktan érdekessége, hogy a felvonókat ékes szerb nyelven — de (a turisták kedvéért) legalább nem cirill betűkkel — azonosítják, a sítérkép pedig egyszerű betűkkel azonosítja őket. A megfeleltetésre a sítérkép alján lévő apróbetűs táblázat ad lehetőséget.
A pályákat szerencsére mind a térképen, mint a valóságban számokkal azonosítják, bár a kijelzés meglehetősen visszafogott: a pálya száma csak hébe-hóba van kijelezve. Az esetek többségében egyszerű kék/piros/stb (a pálya nehézségére utalva) színű póznák jelölik a pálya határát. Ez alól is vannak kivételek, ott egyszerűen abból lehet tájékozódni, hogy merre nincs (vagy kevesebb) a szűzhó.
Délután aztán a szomszédos völgybe is ellátogattam (az "mi" völgyünk aljából induló felvonó tetejéről kényelmesen át lehet csúszni), ahol modernebb, plexiüveggel fedett felvonóval szállítják fel a sportolókat. A kijelzést itt se vitték túlzásba, harmadik nekifutásra sikerült úgy letalálni a pályán, hogy sehol se kellett visszagyalogolni. Úgy tűnik helyi marketing-trükknek számít, hogy a pálya elkanyarodik, de az egyenesen továbbsíelőket is várja egy étterem, ahonnan viszont vissza kell gyalogolni egy keveset. A liftek nyitvatartását úgy tűnik sehol se rögzítik írásban, de egy angolul beszélő szerb szerint az íratlan szabály a 16:00-s zárás (hétvégén 12:30). Szerencsére mi hetfőtől péntekig síelünk, így a szokatlanul rövid hétvégi nyitvatartás minket nem érint. A nap végén felkerestük a már említett boltot: 8:00-21:30 a nyitvatartása, így a 9 órás felvonó-nyitás előtt, vagy azok zárása után is kényelmesen lehet vásárolni. A mai kedvenc a 2l-es helyi sör, amiért kb. u.annyi eurót kellett kifizetni, mint Brüsszelben egy 3decis testvéréért. :-)
Reggel megvaxoltattam a lécemet, meglepő módon a szervízben csak egyszer kellett mutogatás nélkül elmondani, hogy mit akarok, egyből értették. Délelőtt a már tegnap megismert pályákon síeltünk, sajnos egyelőre úgy tűnik, hogy a szállásunkhoz vezető völgybe visszajutni a nyugatibb völgyekből továbbra se lehetséges rendes pályán: a nap folyamán 2 megoldást is kipróbáltam, de mindkettő szűzhavas síelésbe torkollott.
Ebédre újfent valami egyszerűt akartunk enni, de kezd körvonalazódni a helyi szabály: minden étel 5 euró körül van, ennyi pénzből viszont bőven jól lehet lakni. Jelen esetben két kolbászt kértünk (gondolva, hogy elég kenyérrel egy könnyű ebédre jó lesz), mire kihoztak 2 tálat, a tálakon 4 kolbásszal, hasábburgonyával, salátával, hagymával, pitával…
Délután sikerült felfedezni a tegnap még nem érintett pályákat: mint kiderült a felvonók aljában itt nincs információ arról, hogy milyen felvonók üzemelnek, de interneten meg lehet nézni, és az az információ tényleg naprakész. Kipróbáltam egyet az olimpiai pályák közül is — nem lepett meg, hogy ezek normális fekete/piros pályák, ha nem lenne kiírva, hogy olimpiai, észre se venné az ember.
Valamint tanultunk 2 új hasznos szerb szót: konobar = pincér, és naziv = név.
Délelőtt a hozzánk legközelebb eső, majd a tőle nyugatabbra lévő völgyben síeltünk: az idő kifejezetten szeles volt, így az üllő felvonókon a kilengés jól érezhető volt. Annyira, hogy miközben beültünk "ebédelni" egy forró csokira, le is állították a két völgy üllő felvonóit, ezáltal gyakorlatilag egyetlen tárcsás használatára kötelezve mindazokat, akik még időben nem startolak el a síterep nyugati felén fekvő olimpiainak titulált pályákra.
Pánikra persze semmi ok, így esett meg, hogy e tárcsás felvonó mellett kipróbáltam egy sífutó utat is, ami végül lesikló léccel is síelhető volt: tehát ma is találtunk új pályát.
Amúgy ez a lezárás kellemes nosztalgikus hangulatba sodorta a társaság jelentős részét: a folyamatos tárcsás felvonó-használat, a többperces várakozási idők érdekes módon mindenkiben a régi szlovák síterepek hangulatát idézte fel.
Azokat, akik a szomszéd völgyben rekedtek volna, állítólag kisbuszokkal hozták át hozzánk — úgy tűnik nagyon sürgősnek tartották a szeles időben az üllőliftek leállítását. Ennek ellenére azért az alsóbb szakaszokon ma is volt csendes, napsütéses idő, így volt lehetőség fotózkodásra. A szervezők az utolsó utáni pillanatban értesítettek SMS-ben, hogy 2 euróért bevisznek "bulizni" Szarajevóba: ezt mi kihagytuk, mivel inkább pihenésre vágytunk az egész napos síelés után; illetve várost nézni önállóan csak úgy lett volna értelme, ha előbb utána olvasunk, hogy mit lenne érdemes megnézni.
Ma kifejezetten zord időjárást kaptunk, egy fél órát leszámítva egész nap esett a hó (és így nem sütött a nap). Ami viszont pozitívum, hogy alig volt szél, így újra járt az összes felvonó.
A mai síelésre vittem GPS-t is: az 1916 méteres csúcsot sikerült 1904 méterre megközelíteni, valamint a teljes nap folyamán 54.6 km-t síelni, amivel teljes mértékben meg lehetek elégedve, ha belevesszük, hogy ebben volt egy egy órás ebédszünet is.
A hóesés amúgy egész előző nap is folytatódott, és ez rámutatott a bosnyák pályakarbantartás egy gyengéjére is: a pályákat délután/este ratrakolják, így az egész éjszakás hóesés után vagy 10 centi szűzhó borította az amúgy ledolgozott pályákat. Persze a népszerű szakaszokon a síelők ezt gyorsan ledolgozták.
Ezen kívül megjött a magyarok következő turnusa, akik csütörtök estétől vasárnapig maradnak, az egyik felvonón pl. szarvasi pálinkával kínáltak.
És egyben az utolsó. A terv az volt, hogy reggel síelés előtt becuccolunk a buszba, síelünk amíg járnak a felvonók, majd 4 után indulunk haza. Hogy ez jó ötlet volt-e vagy nem, az kérdéses: jó volt kihasználni a lehetőségeket, de a -tizenvalamennyi °C, az erős szél és a köd (röviden: a helyhez képest is ridegnek számító időjárás) azért kissé rossz szájízt adott az utolsó napra.
Ennek ellenére sikerült betartani a régi szabályt, hogy utolsó nap óvatosan: senki nem sérült meg, és aránylag időben el is tudtunk indulni hazafelé.
A nagy kérdés adott: jó ötlet-e Jahorinára menni egy jól bejáratott osztrák/francia/stb síterep helyett?
Én a következő előnyöket láttam:
évek óta osztrák/francia terepeken síelve végre valami változatosság
nagyjából egy megszokott minőségű síterepre jut az ember, a nyugati árak töredékéért (u.úgy jelezve vannak színekkel a pályák, van sítérkép, ratrak, stb.)
hétköznap a pályákon minimális a terheltség
az utazás csak 8 óra Bp-ről (Franciaországnál 1-1 teljes nap elment csak az utazással)
Persze vannak hátrányok is, amit érdemes figyelbe venni, ha az ember kompromisszumképtelen:
a pályák kijelzettsége rosszabb: többen kérdezték, hogy itt a fekete pályáknál alap feltétel, hogy ne legyenek kijelezve? ;-) (vagy például nincs led-panel a kasszánál, hogy mely felvonók járnak, csak neten lehet megnézni)
az angol nyelvtudása a helyieknek csapnivaló, bár erőltetve a tőmondatok használatát minden felmerülő problémát megoldottak, így sok paraszra nem lehetett okunk
Pár ár-referencia (TL;DR: 2 KM kb. = 1 EUR):
forró-csoki a Peggy "hüttében": 4,5 KM
2l-es LAV sör a helyi boltban: 3,3 KM
szállás a Pahuljica panzióban félpanzióval: 50 KM
nagy (32cm) pizza a VATRA étteremben: 10KM
Saturday, 23 February 2013
Mary Poppins
(Comments)
Pár hete láttuk ezt a musicalt: kifejezetten látványos, nem kifejezetten gyerek-közönséget megcélzó előadás, tetszett. A végén konkrétan Mary "átrepült" esernyőjével a nézőtér felett… ;-)
Úgy tűnik elég népszerű előadás, a Madách honlapján nincs meghirdetve olyan előadás, amire lenne még jegy is.
Saturday, 16 February 2013
Egy bolond százat csinál
(Comments)
Olyasmi ez — stílusában meg terjedelmében is — mint a Vesztegzár a Grand Hotelben. Hogy miért számít a Bookline szerint szépirodalomnak, azt inkább tőlük kéne megkérdezni. ;-)
(bookline)
Wednesday, 30 January 2013
Sunset Boulevard
(Comments)
Régóta terveztem megnézni ezt krimit, nem véletlenül kapott magas score-t, ritka jó film.
Saturday, 26 January 2013
Gépikód
(Comments)
Botond barátom keres fejlesztőket:
Sziasztok!
Szoftverfejlesztőt keresünk elsősorban C# nyelvű, érdekes munkához, jó fizetéssel. Előny, ha van tapasztalatod webfejlesztés (ASP.NET, JavaScript, jQuery, HTML, CSS), adatbázisok (MySQL, PostgreSQL, MongoDB), a többszálú programozás és a verziókezelő rendszerek (svn, git) terén. Fontos az önálló munkavégzés és a rendszerszintű gondolkodás.
Ha érdekel a munka, kérlek, küldj egy részletes szakmai önéletrajzot a balazsbotond@gmail.com címre.
Üdvözlettel:
Balázs Botond
Gépikód Magyarország Zrt.
Monday, 14 January 2013
Aranypolgár
(Comments)
Ezt a filmet még gimiben láttam, pár hete néztük meg újra, nem véletlenül kapott 8.5 pontot IMDB-n. :)
Thursday, 03 January 2013
Forrest Gump
(Comments)
Úgy rémlik, eredetileg ezt valamikor nyelvvizsgára készülve láttam, meg most pár hete újra. Jó látni ezeket az igényesen felépített filmeket.