Index ¦ Archives ¦ RSS > Tag: hu

Balaton Maraton 2014

Estimated read time: 1 minutes

Idén is részt vettünk LGee-vel a Balaton egy napos körbetekerését célzó, 10 órás szintidős Balaton Maratonon, a tavalyihoz hasonló feltételek mellett. Elég csak a fenti képen látható rajt látványát összehasonlítani a tavalyival. ;-)

A velo.hu idén is végigfotózta a résztvevők nagy részét, így engem is:

A kmóra ezeket mérte: idő 8h52m14s, táv 221.68km, átlag 24.9 kmph, max 49.2 kmph.

A bruttó időm pedig idén 9h20m körül volt, ami ugyan a szintidőn belül van, de rosszabb volt a tavalyinál. Erre biztos sok magyarázatot lehet adni (a héten sikerült megfázni, főleg az északi parton erős szél volt), viszont szerintem a döntő körülmény az volt, hogy kevesebb szakaszon sikerült találni olyan bolyt, akikkel kényelmesen tudtam volna együtt haladni — már pedig ha ez adott, akkor jelentősen jobban lehet haladni.

A GPS log sebesség / idő diagramja egyébként így néz ki:

Szépen látszik rajta az 5 rövid pihenő, illetve egy pillanatnyi megállás, ahogy elbizonytalanodtunk a 71-esről a 7-esre áttérés során. :-)


Balaton Maraton 2013

Estimated read time: 3 minutes

Idén is volt Balaton Maraton (a tizenhatodik, nekem a negyedik), sikerült idén is teljesíteni a szintidőt, sőt… de ne szaladjunk ennyire előre.

Felkészülés

Idén igyekeztem a korábbi évek gyakorlatával ellentétben egy kicsit tudatosabban készülni. Így került sor a következő túrákra:

  • április 7: Pilis, 126 km (erről már írtam)

  • április 14: Gödöllő K30, 102 km (GPS track, a kmóra ezeket mérte: idő 4h27m11s, átlag 22.8 km/h, max 45.7 km/h)

  • április 27: Dunakanyar, 125 km (GPS track, a kmóra ezeket mérte: idő 5h33m29s, átlag 22.4 km/h, max 37.0 km/h)

  • május 4: Ráckeve, 105 km (GPS track, a kmóra ezeket mérte: idő 4h31m31s, átlag 23.1 km/h, max 31.8 km/h)

  • május 27: Gödöllő K100, 168 km (GPS track, a kmóra ezeket mérte: idő 7h35m3s, átlag 22.0 km/h, max 51.4 km/h)

Ez utóbbi 4 túra valahogy majdnem mindig az utolsó pillanatban dőlt el, így végül egyedül mentem. A K30/K100 útvonalakon szoktak szervezett versenyt is csapni, korábban így jártam ezeken a helyeken, de most nem akartam alkalmazkodni az általuk kitalált időpontokhoz. Sőt, a K100 útvonalán jól látható, hogy Vácduka és Rád között van egy gyalog (meg persze MTB-vel :-) ) járható út, amit ki is használtam, egy felesleges kerülőt így megspórolva.

Lényeg a lényeg, abban a reményben indultam el az idei maratonra, hogy reméltem, sikerül javítani a korábbi időkön.

A maraton

Innentől felpörögtek az események: szokás szerint a rajtnál a depóból nem indulhattunk el pontban 9:00-kor, mivel akkor még csak a verseny indul. Valahogy így festett:

Aztán 9:15-kor lassan elindult a maraton eleje is, az a rész ahol én álltam a kmóra szerint 9:22-kor. Mint mindig, most is lassú rajt kellett volna legyen Zamárdiig (tilos előzni), de azért ezt nem sokan tartották be. Ugyanezen a szakaszon szoktak jönni a sajtófotósok és végigvillantanak sok-sok embert; LGee ki is keresett engem:

Idén 5 frissítőpont volt:

  • Fonyód

  • Keszthely

  • Badacsony

  • Balatonfüred

  • Balatonalmádi

Nagyjából Balatonfürednél (160. km környéke) kezdett el jobban esni az eső, és ennek hatására konzekvensen le is állt a kmóra. ;-) Aztán már újra a hetesen karikázva a cél előtt kb. 8 km-rel újra bekapcsolt. Így a következőket mérte: idő 6h24m42s, táv 168 km, átlag 26.1 km/h, max 49.8 km/h.

Szervezett versenyről lévén szó, a tényleges táv változatlanul 209 km volt, és a célba 18h előtt sikerült beérni, ami azt jelenti, hogy sikerült megjárni az egészet 8h29m alatt! :-) Összehasonlításképpen, a korábbi években az idők így alakultak: 2012-ben 9h45m, 2011-ben 9h51m, 2010 9h29m.

Hivatalos eredmények erre.


Fehérvasárnap

Estimated read time: 1 minutes

Múlt vasárnap (fehérvasárnap) bringázni voltunk a Pilisben. Nem mondom, hogy a végére nem fáradtam el, ez volt idén az első alkalom, hogy 100km feletti túrára mentem — de már bőven ideje volt.

A GPS track mutatja, hogy mi Budapestről mentünk, a társaság másik fele pedig Szentendréig HÉV-vel, és ott csatlakoztak hozzánk. Onnantól pedig a Dömör-kapu, Pilismarót, Két-bükkfa-nyereg, Dobogókő útvonalat követtük.

A kmóra a következőket mérte:

  • nettó idő 6h38m32s

  • táv 125.91km

  • max 51.6km/h

A túrán használtam először hosszútávon a nyári (nem havas, stb) időkre szánt Schwalbe Silento külsőket, egyelőre meg vagyok velük elégedve.


Balaton Maraton 2012

Estimated read time: 1 minutes

Tegnap voltunk idén is a Balaton Maratonon (Tour de Pelso rendezvény keretében). A táv meglepő módon megegyezik a tavalyi értékkel (204 km), GPS log erre, hivatalos eredmények itt.

A kmóra ezeket mérte:

  • idő: 9h30m32s

  • táv: 220.64 km

  • átlag 23.1 km/h

  • max 43.5 km/h


Adria

Estimated read time: 1 minutes

A heten bringazni voltunk az Adrian. Roviden erre jartunk:

  • Porec: le kocsival Bp-rol, helyben bringaval, 14.95km

  • Rovinj: vegig bringaval, 106.21km

  • Pula, Premantura: kocsival, csak helyben Pulaban bringaval, 22.90km

  • Krk sziget: a szigetig kocsival, szigeten bringaval, 102.57km (itt voltak szep emelkedok is lejtok, max: 62.2 km/h)

  • Portoroz, Piran, Trieszt: vegig kocsival

  • Moscenicka Draga, Lovran: Moscenicka Draga-ig kocsival, majd tengerszinttol fel 1020m-re (gps szerint: 1107m-re) bringaval, vegul nyilvan vissza a kocsihoz, 52.25km

Kepeket erre tessek.


Pelso 2011

Estimated read time: 1 minutes

Iden is voltunk a Tour de Pelso rendezvenyen, melynek potencialis celja megkerulni a Balatont, esetunkben szintido (10 ora) alatt.

Hivatalos eredmenyekrol egyelore nem tudok, addig is:

  • gps log itt

  • kmora ezt merte: ido 8h48m16s, tav 214.56km, atlag 24.3 km/h (ez gyakorlatilag megegyezik a tavalyi ertekkel), max 47.2 km/h

  • LGee kepei erre


Kekes

Estimated read time: 1 minutes

Tegnap ide is eljutottunk. :) A tura celja az volt, hogy kizarolag bringaval egy nap alatt megjarjuk Budapestrol a Kekest majd vissza, ami persze sikerult is.

Terjengos beszamolo helyett par esetleg erdekes adat:

Kmora: netto ido: 12h43m47s (ugy tunik a kijelzo nem bir ket szamjegyu orat kiirni igy aztan ebbol 2h lett, ami amugy 120 feletti atlagot eremmenyezne ;) ), brutto ido kb 19h, tav 252.97km, atlag 19.8, max 61.5 km/h.

Pontos szamitasok mellozese nelkul megjegyzendo, hogy kb 1500m szint volt a teljes tavon, igy nem meglepo a gyatra atlag. (Sot, hazafele az Ors vezer terenel meg 20 felett volt, aztan a vegen mar nem siettem, igy tovabb romlott. ;) )

A masik erdekes dolog a sok piheno; itt kb 3 ora a legelejen (sarvedo-szereles) meg a csucs elott (eso) ment el.

Energiabevitel celjabol a kovetkezok fogytak el: kb 5 liter viz, 4 sos kifli, 2 peksutemeny (dios kifli, kakaos csiga), 4 muzli szelet, 3 banan, 1 croissant, 1 csomag szolocukor.

A tura a hosszu ido miatt elegge lefarasztott, ellenben termeszetesen izomlazat nem okozott. :)

Par kep itt.


Balaton maraton 2010

Estimated read time: 1 minutes

A tegnapi napunk nagyjabol a fenti esemennyel telt.

A kmora ezeket merte: ido: 8h41m17s (brutto ido: ~9h35m), 209km, atlag 24 kmph, max 52.7 kmph.

Mivel az esemeny Siofokon volt, elotte-utana meg volt kocsikazos program is, ugy tagabb ertelemben ertelmezve a brutto idot ugy 6h-22h-ig tartott. :)

Update: eredmenyek itt. Szoval 525. es 526. lettunk (osszesen 778 ferfi indulo volt, ebbol 558 teljesitette szintidon belul).


Godollo 170

Estimated read time: 1 minutes

utvonal:

bp - godollo – szada – veresegyhaz - orbottyan – vacratot – vacduka – rad – penc – csovar – acsa – erdokurt – kallo – verseg – kartal – aszod - iklad – galgamacsa – vacegres - erdokertes – veresegyhaz – szada - godollo - bp

ebbol a godollo-godollo volt hivatalos 100km-es tura, ehhez jott meg a haztol hazig mert tav miatt egy nagyobb adag.

indulas 5:45 korul, hazaerkezes 16:50 korul.

netto ido 8:18:57, pontos tav 175.31km, atlag 21.2 km/h, max 49.8 km/h, szint 1200m.

koszonet Friczynek meg LGeenek a tarsasagert.


Godollo 30

Estimated read time: 1 minutes

az utvonal ilyesmi volt, hogy: godollo - szada - mogyorod - fot - csomad - veresegyhaz - szada - godollo. kicsit bovebb info itt.

haztol hazig: netto ido 4:29:24, brutto ido ~6.5 ora, tav 104.88km, atlag 23.3, max 54.0

lassan kozeledik a szumma 3000, 2986nal jarok. :)

egyeb resztvevok: zai, Friczy, meg osszefutottunk Varanus-szal is.

© Miklos Vajna. Built using Pelican. Theme by Giulio Fidente on github.