vmiklos.hu
shameless self-promoting website
»Root
»Rejourn root
Posted Saturday, 16 March 2013 by Miklos
Tags: hu sieles

Az elmúlt hat napban a Bosznia-Hercegovinában található Jahorinán voltunk síelni. Mivel aránylag kevés információt találtam a neten, igyekszem összefoglalni tapasztalatainkat.

0. nap

Az utazást a szigoru.hu baráti társaság szervezte (itt nem utazási irodára kell gondolni, tényleg csak a buszt, szállást, síbérletet intézték — kb. a Ryanair sielős megfelelői lehetnének… :-P), Facebookos továbbküldős üzenetből értesültünk a lehetőségről. A magyar határtól kb. 500 km-re lévő síterepre busszal utaztunk az SCH elől. Hivatalosan 7:00-kor volt gyülekező, és 7:15-kor indulás, már itt csúszott a program. Az odautazás amúgy eseménytelenül telt, nem számolva a szokásosan 10 percesnek kikiáltott 3-4 óránkénti megállásokat, amik rendszerint 2 óránként és jó fél órasak voltak, elsősorban a cigizők igényeit kiszolgálva.

Ennek eredményeképpen 17:30 helyett inkább 20:30 körül érkeztünk meg a szállásunkra (Pahuljica panzió), amiben viszont sok kivetnivalót nem találtunk: az igényelt kétágyas szobában történetesen egy franciaágy, egy sima ágy és egy kihúzható heverő is volt, saját fürdőszoba, általunk megszokott (és nem a bosnyák közvécék kategóriájába eső) mellékhelység. Wifi csak a földszinten, de ott ingyen.

Az árak első hallásra valóban a hazainak feleltethetők meg, kettőnknek egy vacsora (főétel, köret, ital) 15 euróból kijött (a helyi konvertibilis márkát a legtöbb helyen 1:2 arányban simán váltják, mi nem is vettünk otthon külön márkát).

Este még gyorsan körbejártuk a környéket: a panziótól pár perc sétára közért is található, mely persze vacsora után már zárva volt.

1. nap

Reggel 9-kor megkaptunk mindenféle mizéria nélkül a heti síbérletet (vö. Franciaország, ahol a fényképes bérletekkel állandó gond van csoportok esetén: fényképet kell vinni, majd a helyi serpák ragasztgatják be a bérletre a fényképeket, így tipikusan órák mennek el a drága síidőből az első nap), és miután szert tettünk egy ingyenes sítérképre, nekikezdtünk a pályák felderítésének.

Sajnos még délután is erős köd volt, így egész nap nem járt több felvonó. A síterep keleti oldalán található szállásunkról először egy tányéros (ez u.úgy nagyot ránt mint a szlovák társai, némi nosztalgikus érzést kiváltva azokból akik már nem először találkoznak a jelenséggel) és egy 6 fős üllős liftet próbáltunk ki. A helyi nevezéktan érdekessége, hogy a felvonókat ékes szerb nyelven — de (a turisták kedvéért) legalább nem cirill betűkkel — azonosítják, a sítérkép pedig egyszerű betűkkel azonosítja őket. A megfeleltetésre a sítérkép alján lévő apróbetűs táblázat ad lehetőséget.

A pályákat szerencsére mind a térképen, mint a valóságban számokkal azonosítják, bár a kijelzés meglehetősen visszafogott: a pálya száma csak hébe-hóba van kijelezve. Az esetek többségében egyszerű kék/piros/stb (a pálya nehézségére utalva) színű póznák jelölik a pálya határát. Ez alól is vannak kivételek, ott egyszerűen abból lehet tájékozódni, hogy merre nincs (vagy kevesebb) a szűzhó.

Délután aztán a szomszédos völgybe is ellátogattam (az "mi" völgyünk aljából induló felvonó tetejéről kényelmesen át lehet csúszni), ahol modernebb, plexiüveggel fedett felvonóval szállítják fel a sportolókat. A kijelzést itt se vitték túlzásba, harmadik nekifutásra sikerült úgy letalálni a pályán, hogy sehol se kellett visszagyalogolni. Úgy tűnik helyi marketing-trükknek számít, hogy a pálya elkanyarodik, de az egyenesen továbbsíelőket is várja egy étterem, ahonnan viszont vissza kell gyalogolni egy keveset. A liftek nyitvatartását úgy tűnik sehol se rögzítik írásban, de egy angolul beszélő szerb szerint az íratlan szabály a 16:00-s zárás (hétvégén 12:30). Szerencsére mi hetfőtől péntekig síelünk, így a szokatlanul rövid hétvégi nyitvatartás minket nem érint. A nap végén felkerestük a már említett boltot: 8:00-21:30 a nyitvatartása, így a 9 órás felvonó-nyitás előtt, vagy azok zárása után is kényelmesen lehet vásárolni. A mai kedvenc a 2l-es helyi sör, amiért kb. u.annyi eurót kellett kifizetni, mint Brüsszelben egy 3decis testvéréért. :-)

2. nap

Reggel megvaxoltattam a lécemet, meglepő módon a szervízben csak egyszer kellett mutogatás nélkül elmondani, hogy mit akarok, egyből értették. Délelőtt a már tegnap megismert pályákon síeltünk, sajnos egyelőre úgy tűnik, hogy a szállásunkhoz vezető völgybe visszajutni a nyugatibb völgyekből továbbra se lehetséges rendes pályán: a nap folyamán 2 megoldást is kipróbáltam, de mindkettő szűzhavas síelésbe torkollott.

Ebédre újfent valami egyszerűt akartunk enni, de kezd körvonalazódni a helyi szabály: minden étel 5 euró körül van, ennyi pénzből viszont bőven jól lehet lakni. Jelen esetben két kolbászt kértünk (gondolva, hogy elég kenyérrel egy könnyű ebédre jó lesz), mire kihoztak 2 tálat, a tálakon 4 kolbásszal, hasábburgonyával, salátával, hagymával, pitával…

Délután sikerült felfedezni a tegnap még nem érintett pályákat: mint kiderült a felvonók aljában itt nincs információ arról, hogy milyen felvonók üzemelnek, de interneten meg lehet nézni, és az az információ tényleg naprakész. Kipróbáltam egyet az olimpiai pályák közül is — nem lepett meg, hogy ezek normális fekete/piros pályák, ha nem lenne kiírva, hogy olimpiai, észre se venné az ember.

Valamint tanultunk 2 új hasznos szerb szót: konobar = pincér, és naziv = név.

3. nap

Délelőtt a hozzánk legközelebb eső, majd a tőle nyugatabbra lévő völgyben síeltünk: az idő kifejezetten szeles volt, így az üllő felvonókon a kilengés jól érezhető volt. Annyira, hogy miközben beültünk "ebédelni" egy forró csokira, le is állították a két völgy üllő felvonóit, ezáltal gyakorlatilag egyetlen tárcsás használatára kötelezve mindazokat, akik még időben nem startolak el a síterep nyugati felén fekvő olimpiainak titulált pályákra.

Pánikra persze semmi ok, így esett meg, hogy e tárcsás felvonó mellett kipróbáltam egy sífutó utat is, ami végül lesikló léccel is síelhető volt: tehát ma is találtunk új pályát.

Amúgy ez a lezárás kellemes nosztalgikus hangulatba sodorta a társaság jelentős részét: a folyamatos tárcsás felvonó-használat, a többperces várakozási idők érdekes módon mindenkiben a régi szlovák síterepek hangulatát idézte fel.

Azokat, akik a szomszéd völgyben rekedtek volna, állítólag kisbuszokkal hozták át hozzánk — úgy tűnik nagyon sürgősnek tartották a szeles időben az üllőliftek leállítását. Ennek ellenére azért az alsóbb szakaszokon ma is volt csendes, napsütéses idő, így volt lehetőség fotózkodásra. A szervezők az utolsó utáni pillanatban értesítettek SMS-ben, hogy 2 euróért bevisznek "bulizni" Szarajevóba: ezt mi kihagytuk, mivel inkább pihenésre vágytunk az egész napos síelés után; illetve várost nézni önállóan csak úgy lett volna értelme, ha előbb utána olvasunk, hogy mit lenne érdemes megnézni.

4. nap

Ma kifejezetten zord időjárást kaptunk, egy fél órát leszámítva egész nap esett a hó (és így nem sütött a nap). Ami viszont pozitívum, hogy alig volt szél, így újra járt az összes felvonó.

A mai síelésre vittem GPS-t is: az 1916 méteres csúcsot sikerült 1904 méterre megközelíteni, valamint a teljes nap folyamán 54.6 km-t síelni, amivel teljes mértékben meg lehetek elégedve, ha belevesszük, hogy ebben volt egy egy órás ebédszünet is.

A hóesés amúgy egész előző nap is folytatódott, és ez rámutatott a bosnyák pályakarbantartás egy gyengéjére is: a pályákat délután/este ratrakolják, így az egész éjszakás hóesés után vagy 10 centi szűzhó borította az amúgy ledolgozott pályákat. Persze a népszerű szakaszokon a síelők ezt gyorsan ledolgozták.

Ezen kívül megjött a magyarok következő turnusa, akik csütörtök estétől vasárnapig maradnak, az egyik felvonón pl. szarvasi pálinkával kínáltak.

5. nap

És egyben az utolsó. A terv az volt, hogy reggel síelés előtt becuccolunk a buszba, síelünk amíg járnak a felvonók, majd 4 után indulunk haza. Hogy ez jó ötlet volt-e vagy nem, az kérdéses: jó volt kihasználni a lehetőségeket, de a -tizenvalamennyi °C, az erős szél és a köd (röviden: a helyhez képest is ridegnek számító időjárás) azért kissé rossz szájízt adott az utolsó napra.

Ennek ellenére sikerült betartani a régi szabályt, hogy utolsó nap óvatosan: senki nem sérült meg, és aránylag időben el is tudtunk indulni hazafelé.

Konklúzió

A nagy kérdés adott: jó ötlet-e Jahorinára menni egy jól bejáratott osztrák/francia/stb síterep helyett?

Én a következő előnyöket láttam:

  • évek óta osztrák/francia terepeken síelve végre valami változatosság

  • nagyjából egy megszokott minőségű síterepre jut az ember, a nyugati árak töredékéért (u.úgy jelezve vannak színekkel a pályák, van sítérkép, ratrak, stb.)

  • hétköznap a pályákon minimális a terheltség

  • az utazás csak 8 óra Bp-ről (Franciaországnál 1-1 teljes nap elment csak az utazással)

Persze vannak hátrányok is, amit érdemes figyelbe venni, ha az ember kompromisszumképtelen:

  • a pályák kijelzettsége rosszabb: többen kérdezték, hogy itt a fekete pályáknál alap feltétel, hogy ne legyenek kijelezve? ;-) (vagy például nincs led-panel a kasszánál, hogy mely felvonók járnak, csak neten lehet megnézni)

  • az angol nyelvtudása a helyieknek csapnivaló, bár erőltetve a tőmondatok használatát minden felmerülő problémát megoldottak, így sok paraszra nem lehetett okunk

Pár ár-referencia (TL;DR: 2 KM kb. = 1 EUR):

  • forró-csoki a Peggy "hüttében": 4,5 KM

  • 2l-es LAV sör a helyi boltban: 3,3 KM

  • szállás a Pahuljica panzióban félpanzióval: 50 KM

  • nagy (32cm) pizza a VATRA étteremben: 10KM

Comments