Estimated read time: 2 minutes
Valami nem-scifire fajt a fogam, hat e mellett dontottem. Nem volt semmi kulonosebb oka, hogy pont ezt, csak valami Rejtot kerestem, leven ez nagyon tetszett annak idejen.
Termeszetesen nem csalodtam, alljon a szokasos modon itt par kedvenc resz:
— Gorcsev Iván vagyok, foglalkozásomra nézve huszonegy éves, a Naszja Gorjodin-beli báró Gorcsev cári kamarás testvéröccsének a fia. Atyám kapitány volt a gárdában, és nagybátyám a Jusztveszti Versztkov kormányzóság katonai parancsnokaként védte Ogyesszát a fellázadt hadiflotta ellen.
Mindebből egy szó sem volt igaz. De egészen fiatal lánykák és öreg tudósok hiszékenysége állítólag korlátlan. A tanár feltette csíptetőjét.
Még borotválkozni is akart. Az ember ne álljon be akárhogy a légióba. Törülközőt kötött a nyakába és kinyitotta a mindennel felszerelt, hatalmas gardróbszekrényt.
Ám ekkor legnagyobb csodálkozására az alsó polcról Vanek úr esett ki a padlóra.
— Uram! Miért nem kopog az ajtón, ha benyit valahová!
— Ezt a lakosztályt én bérlem!
— De a szekrény az én magánlakom! My house is my castle!
— Vanek úr! Én a mennyekből hullottam alá.
— Mégis én ütöttem meg magamat!
(bookline)